Szezonális termékek. Ma már szinte ismeretlen számunkra ez a fogalom. Paradicsom a karácsonyi ünnepi asztalon, mandarin gyermeknapra, de a csoki mikulás is ott figyel ránk még Húsvétkor is a boltok polcain, igaz ilyenkor már nem a pénztárnál, hanem a hátsó sorok valamelyikén a tamponok és a leértékelt Bud Spencer és Terence Hill dvd-k mellett. De nem csak az élelmiszerek kapcsán mosódott el a határ az évszakok között. Télen melegfront és foci vb, nyáron rózsaszínű party gumicsizma… Mondjuk az Emósoknál és a japánoknál a lányok és a fiúk között is teljesen e(l)mosódott a határ.
Én még emlékszem arra, amikor csak egy ABC volt a városban, és a pult alól kellett kérni a banánt, ami még persze zöld volt, de majd beérik a szekrény tetején alapon megvettük, mert hiánycikk volt, és csak a zöldséges Terike néni jóindulatán múlott, hogy biccent-e a fejével, hogy mehetünk az áruért. Mint valami gengszter filmben. Először csak a szemek találkoznak, egy kis mimika, óvatos körbetekintés a boltban, hogy nem látja-e illetéktelen személy az akciót. Majd jön az a párbeszéd, ami a mai napig megmosolyogtat:
Vevő:- Mennyi van?
Terike néni (a banán dealer): - Mennyi kell?
Vevő: - Mennyi van?
Terike néni (a banán dealer): - Mennyi kell?
Vevő: - Amennyi van!
Terike néni (a banán dealer): - Annyi nincs!
Általában megegyeztek úgy 2 kilóban, hogy másnak is jusson. Becsomagolták diszkrét papírzacskóba az árut és gyorsan, irány a kassza. De a diszkréció csak a be nem avatott pénztáros Ágika néni akciójáig tartott, aki új lévén ordítva kérdezte Terikét, hogy:
- A banán mennyiiiiiii? Itt lenne két kiló is de, nem tudom beütni!
Reakciók